2013. november 1., péntek

Esseni beszámoló 2013 (1.rész)


Ismét itthon az ötnapos esseni kiruccanás után. Mielőtt idén nekivágtunk az útnak, kicsit úgy éreztem, hogy ezúttal nem lesz igazi nagyot ütő slágerjáték a kiállításon, mint a korábbi években, természetesen tévedtem. Természetesen több más dologban is tévedtem, amit még hetekkel ezelőtt jósoltam, ezekre menet közben fény fog derülni. Kezdjük viszont azzal a résszel, ami kevésbé szól a társasjátékokról, de attól még érdekes, maga az utazás. 


0. nap
Egy gyors BKV-kör után megérkeztünk a reptérre. Egészen odáig minden simán is ment, a problémák a biztonsági kapuknál kezdődtek. Ahogy a röntgengépből jöttek ki a kis rekeszek, azt vettük észre, hogy egy papírdarab éppen készül a futószalag alá esni. “Az vajon a beszállókártyám?” - hangzott el azonnal a kérdés. Az egyik biztonsági őr végül kihalászta a papírt, de úgy tűnik egyúttal meg is jegyezte magának a dolgot, mert néhány méterrel később meg is állítottak minket, hogy akkor csomagellenőrzés. Tippünk szerint a táskában maradt egér miatt lehetett az egész, mindenesetre az őr szeme megakadt a táskában lévő Star Wars LCG paklikat tartalmazó dobozon. Igen, Essenbe megyünk, és VISZÜNK játékot, valamivel el kell ütni az időt az első este, amikor még nem vettünk semmit! Az őr diszkréten megkérdezte, hogy ez mi, a válasz, amit kapott, azóta is könnyeket csal a szemembe: “Ezek ilyen mesekártyák”. Több se kellett, azóta valahányszor a Star Wars LCG került szóba, már nem úgy hívtuk, hogy starwars-ozás, hanem mesekártyázás. Persze érthető a dolog, szerencsétlen biztonsági őrnek olyan nyelven kellett elmagyarázni, hogy ő is megértse.

A biztonságiakon átjutva volt még némi időnk a beszállásig, úgyhogy leültünk vacsorázni, illetve egy gyors mesekártya-partira. Éppen a teljes megsemmisülés szélén álltam, amikor az utastájékoztató táblára pillantottunk, és azt írta ki, hogy Düsseldorf utolsó felhívás a beszállásra. Gyors pillantást vetette a beszállókártyára, amelyen a kapunyitás 10 perccel későbbi időpontra volt feltüntetve. Gyorsan összepakoltuk a kártyákat és elindultunk a kapuhoz, ahol megerősítették, hogy tényleg last call volt már. Beszálltunk a buszba, és innen tulajdonképpen simán mentek a dolgok.

Érdekességként azért megemlítem, hogy a düsseldorfi reptér pályaudvara nem közvetlenül a reptér mellett van. Erre valószínűleg a reptér építői is felfigyeltek, mert építettek egy kisvasutat a reptéri terminál és a pályaudvar közé. Az ember azt gondolná, hogy ez nyilván ingyenes, hiszen csak így lehet bejutni a reptérre, de valójában nem. Az indulás előtt a neten tájékozódtam, ahol azt írták, hogy senkit se büntetnek meg, aki jegy nélkül utazik, a kalauz ugyan strigulákat húz, hogy hánynak volt vagy nem volt jegye, de ennyi…már ha egyáltalán volt kalauz, mert 10-ből kilenc komment szerint nem volt. Mi biztos, ami biztos alapon azért vettünk egy-egy jegyet 1,5 Euroért, amit senki sem ellenőrzött. A német államvasutakat igénybe véve jutottunk el a pályaudvarról Essenbe, ahonnan metróval értünk végcélunkhoz. Jegyet ugyan vettünk, de elfelejtettük érvényesíteni. Azóta sem tudom, hogy a szakaszjeggyel egyébként jogosan utaztunk-e. 

A szállodaszoba teljesen rendben volt, a recepción megpróbáltak rábeszélni, hogy mi nagyon szeretnénk reggelit is a szobához, ami a plakátok szerint 7,5 EUR fejenként. Én jeleztem, hogy erre nem tartunk igényt, amire a recepciós közölte velem, hogy semmi gond, majd akkor reggelizünk drágábban a városban. A mondat befejezése után kicsit felemelte a fejét és hihetetlen önbizalmat sugárzó arccal nézett vissza rám, jelezve, hogy bármelyik pillanatban készen áll, hogy hozzáírja a reggelit a szobánkhoz. Én még egyszer elutasítottam, és mentünk a dolgunkra. 

A szobában még gyorsan lejátszottunk néhány mesekártya-partit, hogy elüssük az időt, majd felkészültünk a következő napi eseményekre egy alvással. 



1. nap
A közeli bevásárlóközpontban kezdtük a napot egy reggelivel, én a magam részéről egy csokis croissant mellett döntöttem, ami 80 centbe került, ennyit arról, hogy majd a városban drágábban reggelizünk. 

Főpályaudvar...
A metrókijárat
Következett a metróút, ami már tavaly is gyakran kritikán aluli volt, ez idén sem volt másképp. A város valamiért úgy döntött, hogy akkor sem veszi sűrűbbre a kiállításra közlekedő járatokat, amikor a legnagyobb tömeg reggel oda, illetve este vissza akar jönni. Nem volt elég, hogy 10 percenként járt csak a metró, néha még ki is maradtak járatok, gondoskodva a teljes káoszról. A főpályaudvarnál aztán végleg összeomlott minden emberi számítás, itt ugyanis a város más részeiről, vagy netán vonattal érkező látogatók a peronon öt sorban tolongva próbáltak feljutni az amúgy is szűkösre mért szerelvényre. Néha teljesen indokolatlanul még le is lassított a sofőr az alagút közepén, de végül odaértünk. Alig 1-2 perc sorban állás után megvettük a jegyet és elindultunk befelé. 

A szokásos kép fogadott, alig lehetett a bejárat környékéről befelé haladni, mindenki valami teljesen kaotikus irányba próbált menni, ami megakasztotta az embertömeget. Az sem segített a dolgon, hogy a bejárat mellé települt a Heidelberger Spieleverlag, ami általában a tömeg egyik kedvelt célpontja. Délutánra a boltjuk bejárata elé kordont kellett telepíteni biztonsági őrrel, hogy az iszonyatos mennyiségű embert valami kulturált sorba tereljék. A bejutás után gyorsan megnéztük a Czech Games Edition standját, hiszen ide még többször vissza kell majd térnünk. Próbáltunk valami rendszer szerint haladni, de gyakran a tömeg kicsit átszabta a terveinket és végül össze-vissza barangoltunk. 




A kivitelezés első osztályú
De sajnos a játékmenet
kiábrándító
Serpent’s Tongue

A stand mellett elhaladva azonnal megakadt a szemem a bőrkötésű varázskönyvön és a kirakott lapokon. Gyönyörű kivitelezés, tetszetős grafika, és a bőrkötés. Már folyt is a nyálam, de csak egy prospektust zsákmányoltunk. Egész este azon gondolkoztam, hogy megvegyem-e, de csak a harmadik napon dőlt el végleg a kérdés, amikorra kiderült, hogy bár szép és jó, de a játék maga elég idegesítő, mivel a varázslatok idézés tulajdonképpen egy nyelvi játék, ahol a megfelelő szótagokból ki kell mondani a varázslatot, és csak akkor sikeres, ha az ellenfél elfogadja a kiejtést és a gesztusokat, amiket teszünk, így a játék minden szépségével együtt az egyértelmű NEM kategóriába került. 




Via Appia - Queen Games
Miközben a Queen Games standján keresztül barangoltunk, az Amerigo került reflektorfénybe, amit mindenképpen ki akartunk próbálni. Viszonylag hosszú játékról van szó, és bár rengeteg asztalon játszották, csak nem jutottunk be egy partira. Ehelyett viszont elcsábultunk egy Via Appia kipróbálásra. A játékban utat kell építenünk kövekből, amelyeknek a beszerzésére egyedi megoldást találtak ki. Egy rövid tálcára kell felhelyeznünk a nyers követ, amelyet egy kis fa lapát segítségével kell megtolnunk, és ami a tálca végén leesik, abból tudunk útépítő köveket szerezni. Miközben az út épül, az emberünkkel is egyre előrébb kell haladni, hogy a messzebb lévő városokból is folytathassuk az építkezést. Ami számomra hatalmas negatívum, hogy az útépítő kövekből pont annyi van, ahány hely van, így a kisebb köveket, amelyeket könnyű megszerezni, hamar beépítettük, míg a nagy kövek hegyekben álltak még, és senki sem tudott hozzá jutni. Kipróbálni jó volt, de nekem semmi különös.

Épül az út
A tolóka, amivel az
építőanyagot szerezzük





Tomorrow - Conquistador Games
Korábban úgy merült fel a játék, mint lehetséges vétel, de mivel a standon csak ki volt állítva, semmi demó, hamar rá kellett jönnöm, hogy ezt vagy megveszem kipróbálás nélkül, vagy törlöm a listáról. Amikor megláttam, hogy ezért a kis dobozért 60 Eurót kérnek, olyan gyorsan hagytuk ott a standot, hogy majdnem felökleltem egy gyereket, aki éppen próbált volna előttem keresztbe menni.





Eclipse: Ship Pack 1 - lautapelit.fi (Asmodee stand)
Kérdésünkre, hogy kapható-e még, azt a választ kaptuk, hogy mára már elfogyott, holnap próbálkozzunk. Ja és egyébként lehetőleg a nyitás utáni első húsz percben, mert ma is addig tartott ki a készlet.




Madeira - What’s Your Game?
Hosszasan álltunk a kilenc demóasztal egyike fölött, miközben próbáltuk megfejteni a szabályokat. Ami biztos volt, hogy ez egy első ránézésre komplex worker placement, de minél jobban néztük, annál kevésbé értettük a szabályokat. Az egyik asztalnál megkérdeztük, hogy be lehet-e majd kerülni az asztalra, azt felelték, hogy három kört játszanak csak (a teljes játék öt kör egyébként), és már a második körben járnak. Ezután elmentünk még egy kört tenni, hogy pont visszaérjünk a harmadik kör végére. Ahogy visszatérünk, még szemtanúi voltunk, ahogy belekezdenek a negyedik körbe, szóval röviden átvertek minket. Korábban nem nagyon hallottunk erről a játékról, így a következő napra felvettük a kötelezően kipróbálandó játékok közé.





Super Fantasy - Red Glove
A korábban Munchkin / Gauntlet of Fools utódnak gondolt játékról hamar kiderült, hogy a szép és vicces grafika nem viszi a hátán a játékot, nem érzem, hogy mi biztosítja az újrajátszhatóságot, illetve tulajdonképpen egy teljesen közönséges kooperatív dungeon játékról van szó, így ezt is kihúztam a listáról.





Speculation - Queen Games
Az első nap második kipróbált játéka lett a Speculation, erre is az Amerigo-asztal keresése közben bukkantunk. A Speculation egy régebbi játék újra kiadása, és míg a játék során először azt gondoltam, hogy teljesen kaotikus, mert a többi játékos teljesen megborítja a terveinket, a játék végre megváltozott a véleményem. Szuper-kaotikus és TELJESEN random. Semmi ráhatásom nem volt a zsákból húzott eseményekre, amelyek többször lenullázták a profitomat. Ha két esemény fordított sorrendben jön föl, akkor a játék végén dupla lett volna a pontszámom. Ennyit erről.

Itt omlott össze a parti
számomra...
A játék vége

















Caverna: The Cave farmers - Lookout Games
Nekem úgy tűnik, hogy néhány kisebb újítást kivéve az Agricola van itt újracsomagolva, ugyanúgy van egy kis mező, ahol termeszteni kell, talán a legnagyobb változtatás az, hogy a barlangban a “szobák” ezúttal képességgel vannak felruházva, és folyamatosan bővíteni kell. Nem töltöttünk sok időt a játékkal, nem éreztük benne azt az extrát, amivel az Agricola fölé tudna kerekedni.


Glass Road - Feuerland Spiele
Az egyik legjobban várt játék volt ez a listán, viszont a Feuerland standján nagyjából 2-3, a Z-Man standján szintén ugyanennyi asztalon folyt a játék, semmi esélyt sem éreztünk arra, hogy ide bekerülhetünk, így az a döntés született, hogy Uwe Rosenberg neve, és az általam korábban kiderített információk elegendőek lesznek arra, hogy megvegyük vakon. Este azonnal elő is vettük, és nem csalódtunk. Kettesben is zseniális a játék, de szerintünk igazán hármasban, négyesben lesz ütős. A játékban rengeteg a Le Havre-ból és Agricolából átemelt ötlet, de a játék menete ezúttal nem a szokásos worker placementtel történik, hanem lapok kijátszásával. A trükk az, hogy minden körben öt lapot kell választanunk a 15 lapos kezünkből, amiből viszont csak hármat játszunk ki. A másik kettőt azért vesszük ki, hogy amennyiben valamelyik ellenfelünk ezt játssza ki, akkor mi ezt bedobjuk, és így részesüljünk az akcióból. A másik egyedi ötlet a nyersanyagok menedzselése. Két forgó tárcsa jelzi számunkra a nyersanyagainkat, ez pont ugyanúgy működik, mint az Ora et Labora központi tárcsáján lévő nyersanyagok. A trükk az, hogy amikor a nyersanyagok mindegyikéből legalább egyet összeszedünk, a tárcsa elfordul, ezzel csökkentve a hagyományos áruk készletét, cserébe üveget, vagy téglát kapunk, ami építkezéshez kell, illetve a játék végén pontot ér. A kártyákon lávő akciók elsősorban nyersanyagtermelést biztosítanak, épületek építését, illetve a terep rendezését teszik lehetővé. Összességében az egyik legjobb vételünk volt ez a játék, alig várom, hogy több játékossal is kipróbáljam.



Tash-Kalar: Arena of Legends - Czech Games Edition
Még az utazás alatt megállapodtunk, hogy egyikünk biztosan meg fogja venni ezt a játékot, hiszen nem hagyhatjuk úgy el Essent, hogy a kedvenc játéktervezőnk új játékából nem viszünk haza egy példányt. A játékról nagyjából mindent lehetett már tudni, a szabálykönyvet is feltették a netre, így nem volt szükség kipróbálásra - nem is nagyon tudtunk volna odaférni, a Czech Games Edition demóterülete mindig is kicsi volt, néhány asztal mindössze. 
A játék meglehetősen absztrakt, minden lénynek ugyan van egy egyedi képessége a megidézés pillanatában, utána viszont egy univerzális figurává válik, és nem lehet többé megkülönböztetni a többi egységünktől. Amitől egyedi a játék, hogy a figuráinkat bizonyos alakzatokba kell rendeznünk, hogy a kezünkben tartott lapokon található, erősebb lényeket a pályára idézhessük. Összességében azt tudom mondani, hogy aki klasszikus Vlaada Chvátil játékot vár, annak csalódás lesz, nem a szokásos erős témára épülő játékról van szó, hanem egy absztrakt, de mély taktikai és stratégiai játékról. A dobozban az én ízlésemnek kicsit kevés cucc van, miután visszapakoltam mindent, nagy üresség nézett szembe velem a doboz felső harmadából. 


Kicsit korábban eljöttünk, a korábbi tapasztalatok alapján nem akarhat senki a záráskor összeverődő tömeggel együtt a metró felé vergődni. Egy-egy játékkal a hónunk alatt biztosítottuk az esti unaloműzést. Még gyorsan beugrottunk a bevásárló központba vacsorázni, aztán a szálloda felé vettük az irányt. Az este négy parti Tash-Kalar, és egy parti Glass Roaddal telt. A Tash-Kalarban 2-2 lett az eredmény, érdekes módon mindig az nyert, aki kezdett. A Glass Roadban 20-20 ponttal döntetlen lett, a játékban nincs tie breaker, így a döntés egy későbbi napra maradt. 

Az első nap vétele, stílusosan és ízlésesen fotózva,
a WC-ajtónak támasztva

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése