Esseni beszámoló 2013 (4.rész)

4. nap

Az előző napi lightos részvétel után kicsit kipihenve magunkat, teljes sebességgel vetettük be magunkat a bevásárlóközpontba a reggeli kávé és péksütemény miatt. Egészen pontosan vetettük volna, ám valami gyanús volt már akkor, amikor a zebránál álltunk a bevásárlóközponttal szemben. Egyrészt sehol nem égett fény, másrészt alig kószált a környéken ember. A bejárati ajtón belépve azonnal meg is értettük, miért. Az összes lépcső és folyosó kordonokkal volt leválasztva, az összes bolt zárva. Úgy tűnik, a németek vasárnap nem szoktak bevásárlóközpontba járni. De legalábbis nem délelőtt.

 A metró ismét kitett magáért, vasárnapi menetrend szerint közlekedett, amit nem tartott be, mert kimaradt egy-két járat. Továbbra sem jutott eszébe senkinek, hogy esetleg egy kicsit megsűrítse a járatokat, hogy a tömegközlekedési rendszer képes legyen elbírni a megnövekedett embertömeggel. 

A nap legfontosabb kérdése az lett, hogy mely játékokat vegyük meg. Az első helyen álló jelöltek az Amerigo és a Concordia volt. Ezen belül is egyértelmű volt, hogy egy Concordia kell. Egész délelőtt csak jöttek szembe az emberek Concordiákkal a kezükben, de mi kivárásra játszottunk, hogy ne kelljen egész nap cipelni a megvett játékokat. Amikor végül kora délután elszántuk magunkat, hogy megvegyük, a PD standjánál azzal kellett szembesülnünk, hogy bizony elfogyott az összes. Még tettem egy gyenge kísérletet, hogy megkérdezzem, van- e valami elfekvő készlet akár itt, akár valamelyik standnál, de itt is lepattantam. Újratervezés.

A második jelölt, az Amerigo megvásárlása egy kérdésen állt, vagy bukott, vajon befér-e a táskáinkba. Ennek megállapításához odaálltunk a Queen Games standjához és megpróbáltuk számba venni a rendelkezésre álló térfogatot és a doboz méretét. Sajnos elég kezdetleges térlátási és méretsaccolási képességekkel vagyok megáldva, úgyhogy képtelen voltam normálisan megítélni a dolgot. Végül, néhány perces tanakodás után arra jutottunk, hogy ez nem fog beleférni. A bűnbak szerepe rám jutott, mivel nem hoztam elég nagy táskát, ha a nagyobb méretűvel jövök, akkor lazán el tudtuk volna vinni. Én, a magam részéről a Queen Games-t tartom felelősnek, mert a beltartalom szerintem nem igényel ekkora dobozt. Újratervezés.

Utolsó látogatás a Czech Games
Edition standjánál, ahol...

...David Cochard grafikai dedikálást
tart

A teljes kudarc után új irányba fordultunk, és a városépítős énem nyerte a küzdelmet. A megvásárolandó játékok listáját két játékra szűkítettem, Suburbia + kiegészítő, illetve The Capitals. Igen, korábban már kizártam a The Capitalst az ára miatt, viszont a Suburbia fölött állva, levezettem, hogy az alapdoboz + kiegészítő együtt már majdnem annyi, mint a Capitals, amit a komplexitása miatt kicsit előbbre rangsoroltam. A dolog eredménye az lett, hogy mint egy csapat holdkóros, fel-alá mászkáltunk a két stand között. A végső döntés a Suburbiára esett. Nem akarom azt mondani, hogy azért, mert boardgamegeek top 100-as, de igazából ez is fontos része volt a dolognak. 

The Capitals

A Suburbia mellett viszont még mindenképpen akartunk venni egy másik játékot is, így ismét gondolkodás-fázis következett. Végül elindultunk a nagyvilágba, és az eggertspiele standjánál kötöttünk ki, ahol a Coal Baron lett a kiszemelt célpont. Már korábban észleltük, hogy az eggertspiele standjánál csak a német verzió kapható, ráadásul külön ki is írták, hogy abban szigorúan csak német szabály van. A játék persze nyelvfüggetlen, de azért nem árt, ha van angol szabály is. Az angol nyelvű példányok már mindenhol elfogytak, úgyhogy végül rászántuk magunkat, hogy jó lesz német szabállyal is. A doboz tehát német, de a kiírás ellenére VAN benne angol szabály is, úgyhogy nem értem az egészet.

Hazafele menet benéztünk az immár 100%-on működő bevásárlóközpontba. Okosak ezek a németek, reggelizni nem szeretnek vasárnap, de délután azért beugranak vásárolni, hogy este aztán megint rekordkorán bezárjanak. Nem volt kedvünk a bevásárlóközpontban vacsorázni, úgyhogy rizikóztunk egy Burger Kinget, de ezúttal nem volt félórás sor, úgyhogy gyorsan végeztünk. 

Az esti programot egy Suburbia partival kezdtük, és hamar kiderült, hogy tényleg jó vétel volt, a játékmenet ugyan pofonegyszerű, mégis a megépíthető épületek sokszínűsége miatt változatos és van mélysége is a játéknak. A szállodaszoba asztalát túl kicsinek ítéltük, úgyhogy ezúttal az ágyon játszottunk, ami ennél a játéknál különös problémákhoz vezetett, ugyanis a sok hex alakú épület nem mindig akart városként összeállva egy helyen maradni, hanem néha földrengésszerű szakadások jelentek meg.

A Suburbia után egy parti Tash-Kalar következett, az utolsó körök kicsit hosszúra nyúltak, úgyhogy inkább átváltottunk a Kingdom Builder maratonra. Ismét négy partit játszottunk, és továbbra is megmaradt az az érzésem, hogy remekül sikerültek a kiegészítők. 

WC-ajtós kompozíció

Hazaút

A gép csak késődélután indult, úgyhogy reggel nem siettünk nagyon a felkeléssel. Felmerült a kérdés, hogy a vásárolt játékok után termelt szeméttel mi legyen. Végül a recepción kértünk egy szemeteszsákot (80 literes…), amit teljesen teleraktunk. Szegény recepciós köpni-nyelni nem tudott, gondolom kicsit kevesebbre számított. Mindenesetre a szobát teljesen kipakoltuk és a csomagokat recepción hagyva benéztünk a közeli sétálóutcába, hátha találunk valami érdekeset, sajnos nem volt túl jó idő, úgyhogy hamar visszatértünk a hotelbe a cuccainkért.

Összeszedtük magunkat és elindultunk a pályaudvarra, az időjárás közben egyre rosszabbra fordult, ekkor még nem gondoltam semmi rosszra. A reptérre érve ismét felmerült a kisvasút és a jegyvásárlás kérdése, körbenéztem, és úgy tűnt, senki se vásárol jegyet, úgyhogy mi is diszkréten elsétáltunk az automata mellett. A terminálban lévő Starbucksot szemeltük ki egy kis időtöltéshez. Egy kávé mellett elővettük a mesekártyát és játszani kezdtünk. Öt partit sorozatban elbuktam, így kicsit elment a kedvem az egésztől, inkább felajánlottam, hogy menjünk be a biztonsági részen belülre, ott biztos lesz valami jó étterem. 

A düsseldorfi reptér egyik terminálja

A biztonsági ellenőrzés végén éppen a lecsúszó nadrágomat tartottam fél kézzel, miközben az övemet próbáltam visszadugni a helyére. Ekkor egy biztonsági őr lépett hozzám, és megkérdezte, hogy a laptop, ami éppen az egyik rekeszben zötykölődik kifele az átvilágítóból, az enyém-e. Még mindig a nadrágomat szorongatva jeleztem neki, hogy igen, mire ő megkért, hogy akkor fáradjak vele és hozzam a laptopot is. Egy asztalhoz mentünk ahova le kellett tenni a laptopot, ő pedig valami papírral végigsimította mindkét felét, majd eltűnt egy ajtó mögött. Fél perc múlva ismét előjött, és boldogan jelentette, hogy minden a legnagyobb rendben, a mai napig sem tudtam rájönni, hogy mit néztek a laptopon. 

Odabenn aztán kiderült, hogy alig van étterem, átsétáltunk a másik terminálra, hátha ott jobb, de nem jártunk sikerrel. Végül egy-egy steaket ettünk, darabját 15 euróért egy tálcás gyorsétteremben. Maradt még egy maréknyi aprópénz, de a duty-freeben nem találtam semmi olyat, amire olyan nagyon el akartam volna költeni a pénzt. Ezek után lementünk a váróba, ahol egy italautomatát szemeltem ki az aprópénz befogadójának. Az automata persze nem működött. Még volt egy óra a beszállásig, úgyhogy újra elővettük a mesekártyát. Ezúttal én nyertem három partit egyhuzamban, így megint ráuntunk a dologra. A repülő indulása egy órát késett az Európa fölött dúló óriásvihar miatt, de végül megérkeztünk. A táskáinkban persze össze-vissza raktuk el a játékokat, ezért a kék metró közönsége még szemtanúja lett, ahogy a dobozokat próbáljuk kirángatni a ruhák fogságából, és egymással elcserélni…