Évnyitó társastábor (2.rész)

Aki még emlékszik a tavalyi beszámolómra, tudhatja, hogy az emeletes ágyból kifele rendszeresen fejjel előre próbáltam a földre érkezni. Ezt a jó hagyományt idén sem akartam megtörni, már csak azért sem, mert ugyanabban a szobában, ugyanabban az ágyban aludtam, mint tavaly nyáron. A különbség csak az volt, hogy rém hideg volt a szobában éjszaka. Reggeli közben gyorsan ránéztem (volna) a munkahelyi emailjeimre, ha a szolgáltató is így akarta volna, de a wi-fi-hez kapcsolódva csak sistergés jött a gépre. Estére talán megjavul a szolgáltatás - gondoltam, addig úgyse terveztem bekapcsolni újra a gépet, van elég dolgom a társasokkal.

Kezdésnek egy négyfős Legacyt választottunk a délelőtti műszakra. Meglepően pörgősen ment, bár ez a játékosoktól is függ, de ezzel együtt is meglepett a dolog, mert annyira nem gyors játék, főleg négyesben. Sikerült néhány jó barátlapot húznom, amelyek a játék végi küldetéseimet is segítették, pénzem is annyi volt, hogy egy kisebb hőerőmű éves fűtőanyag-igényét ki lehetett volna elégíteni vele. Tehát összességében jól ment a dolog, és a játék végén örülhettem is zseniális stratégiai érzékemnek mázlis húzásomnak.

A családfám a parti végén

Az ebédig még maradt egy kis időnk, úgyhogy belekezdtünk egy Pandemicbe. Mindenkinek a figyelmét felhívtam, hogy a mutációs (lila kockák) és az in the lab kiegészítő együtt nem fog semmi jóra vezetni, de a többiek bizakodóak voltak. Én persze tudtam, hogy az elmúlt öt ilyen kísérletből hányat sikerült megnyernem (nullát). A parti eleje jól indult, próbáltam minél jobban szétszórni a kutató állomásokat, ez a terv a harmadik letétele után teljes kudarcba fulladt. A gyógyítás hevében többször is egymástól két távolságra kellett lehelyezni a bázisokat, ami ott, és akkor jó ötletnek tűnt, de elég bénán nézett ki. Az egész játékban talán 4 kék kockával találkoztunk, és ez is lett a vesztünk, amikor a kék vírus gyógyításába kezdtünk volna, azt tapasztaltuk, hogy nincs mit a laborba vinni elemzésre. Végül az ötből három gyógymód lett meg, a negyedik is meglett volna valószínűleg, de a kékre semmi esélyünk se maradt, így pár körrel a vége előtt feladtuk. A Pandemic egyébként az egész tábor alatt népszerű maradt, több nap is láttam vállalkozó kedvűeket, akik kipróbálták magukat, bár legtöbbször a lila kockák nélkül. Ebben a módban az in the lab már egész jó győzelmi eséllyel kecsegtet.

A pillanat, amikor feladtuk

Ebéd után következett a Russian Railroads. Már Essen óta ki akartam próbálni, és most végre lehetőségem nyílt rá. Egy igazán remek worker placement játékot rejt a kicsit béna grafikájú doboz. Szokás szerint a “több út a győzelemhez, de mindben egyszerre nem lehetsz jó” stílust követi, ami nem baj, szeretem az ilyen jellegű worker placement játékokat. A játék vasutas része kicsit absztrakt, nincs benne olyan jellegű sínpálya építés, mint mondjuk a Railroad Tycoonban, vagy a Steamben, de ez sem baj, ha olyat akarok, játszom azokkal a játékokkal. Abszolút kellemes csalódás volt a játék, nem vártam, hogy ennyire jó legyen. Ezen az sem változtatott, hogy csak egy tisztességes második helyre futotta.

A játék vége

A vasútépítés fáradalmait egy gyors Genial partival pihentük ki, az elején még egész jól álltam, majd a végére utolsó lettem. Na igen, rég volt már az utolsó parti ebből is, berozsdásodtam. 

Tanulmány: a saját pontszámom (lent)
vs. a többiek

A vacsora előtt gyorsan kipróbáltuk még a Love Lettert. Hogy lehet egy játék jó, ami mindössze 16 kártyából áll, hangzott el a kérdés többször is korábban, hát most megtudtuk. Az első körben azelőtt kiestem, hogy egyáltalán sorra kerültem volna, na ez egy szar játék, mondtam én is, meg meg egy sorstársam, aki szintén hamar kiesett. A következő körben már úgy hangzott a dolog, hogy ez egy rohadt jó játék, én persze megint kiestem, ez egy szar játék. A harmadikban már egész sokáig jutottam, de a végén elbuktam, bár ezúttal már nem kieséssel. A negyedik partit viszont megnyertem, ez egy rohadt jó játék. A további körökben már végig vesztettem, egyszer így, egyszer úgy, viszonylag jól szórakozva. A játék tehát kellemes időtöltést biztosít, de sajnos nagyon idegesítő, amikor úgy esik ki az ember, hogy semmit se tehetett volna ellene. 

Vacsora után aztán nekiálltunk az áhított Empire of the Sun partinak. Ez az a fajta játék, ahol a játékidő normálisan 6-8 óra, meg előtte még másfél-két óra szabálymagyarázat. A hosszal semmi gond nincs is, Paths of Glory partit is játszottam már 8 órán keresztül, és minden pillanata élvezetes volt, ettől is ezt vártam. A játék elején a japánok abszolút fölényben vannak (mint a történelemben is), majd az amerikaiak fokozatosan felgyorsítják a termelést, és végül a japánoknak esélye sem marad. Ezt tökéletesen modellezi a játék, már a második körben megkezdődik az amerikaik hadigépezet kiépítése, és az ötödik körben már nagyon úgy tűnt, hogy a japánokkal semmi esély sincs a győzelemre. Egyébként a tervező is így gondolta, ezért a japánok győzelmi feltétel nem az, hogy az USA-t térdre kényszerítse, erre a háborúban sem volt semmi esélyük. Ehelyett, ha rá tudják venni az amerikaiakat, hogy ne feltétel nélkül megadást követeljenek, az már győzelem. A játék hozta a formáját, egészen hajnali kettőig ment a dolog, de végül sajnos a japán haditengerészet és gyalogság letette a fegyvert a teljesen fölénybe került amerikaiaknak.

Az éjszaka nagyjából eseménytelenül telt, az nyújtott egy kis reménysugarat, hogy sikerült a fűtésen erősen javítani, ezáltal 0,0000001 fokkal melegebb lett a szobában. Persze ez az egész probléma nem állt volna elő, ha nem abba a szobába települtünk volna be, aminek rögtön 2 fala is az épület külső fala, illetve amelyhez a leghosszabb úton jut el a meleg víz… Na jó, azért nem fagytunk meg, de biztos, ami biztos pulóverben aludtam.